Blog…

Ez a kategória leírása, amely a Bejegyzés / Kategória fül alatt módosítható vagy törölhető.

Milyen nemű cicát vagy macskát vegyünk, vagy fogadjunk örökbe?

Fiút vagy lányt?

Sokan az gondolhatják, hogy nincs jelentősége annak, milyen nemű cicát vagy macskát veszünk, vagy fogadunk örökbe.

Pedig vannak jellemző eltérések a két nem között, érdemes tehát megfontolni, kit választunk.

Ebben a leírásban feltételezzük, hogy a macskák 1 éves koruk előtt ivartalanítva vannak és szobacicák lesznek.

Nőstény cicák/macskák jellemzői

Kisebb testűek a hímeknél.

Energiaszintjük alacsony/közepes.

Épp ezért nehéz lehet vigyázni a súlyukra. Hajlamosak az elhízásra.

Függetlenek, önállóak és tartózkodóak. Macskásak. 🙂

Nyugodtabbak a hímeknél.

Kevesebbet „beszélnek”.

Szívesen üdvözölnek, ha megérkezel, és élvezik, ha csak úgy melletted lehetnek.

Hosszabb ideig képesek lekötni, elfoglalni magukat és kevésbé hajlamosak a viselkedési zavarokra.

Mivel nem olyan kalandvágyóak és féktelenek, mint a hímek, ezért kicsit nehezebben alkalmazkodnak új környezethez, és felnőtt korukban esetleg nem olyan gyorsan tanulnak trükköket, mint a hímek.

Játszási stilusukat tekintve kölyökkorukban ugyanolyan durvák és szeretnek birkózni, mint a hímek.

Mire felnőnek, ez némiképp megváltozik.

Mivel hatékonyabbak energiafelhasználásban nem szívesen mozdulnak meg akármiért.

A lányok jobban szereik a kergetőzős és üldözős játékokat. Vagy macskakeréken rohangálni.

Az egerek, labdák, talán még a lézer sem kelti fel az érdeklődésüket, inkább az interaktív pálcás játékok.

Első macskaként, vagy egyedüli macskaként tartani ideálisabb egy hímnél.

Ha valaki sokat utazik (1,5-2 napnál tovább ne maradj távol!) akkor is inkább a nőstény macska a jobb választás.

Hím cicák/macskák jellemzői

Nagyobbak a nőstényeknél.

Energiaszintjük közepes/magas. Emiatt jobb kondiban lehetnek, mint a lányok.

Jobban kötődnek a gazdihoz. Bújósabbak, ragaszkodóbbak.

Több játékidőt, törődést igényelnek.

Kalandvágyóak, kíváncsiak.

Kölyök- és felnőtt korukban is ügyesen tanulnak trükköket.

Könnyebben kezdenek unatkozni.

Hajlamosabbak a viselkedési problémákra.

Beszédesebbek.

Játszási stílusukat tekintve könnyebben találnak valamit maguknak – akár a földön is – amivel eljátszhatnak. Nagyon szeretnek egymással birkózni, erőfölényüket fitogtatni.

Mivel érdeklődőek, aktívak, bevállalósabbak, ezért ideálisak lehetnek családba, gyerekek mellé, más macskák, állatok mellé.

Könnyebben alkalmazkodnak ilyen aktív, ingerdús környezethez, más állatokhoz, több emberhez a nőstényeknél.

Ne tartsd egyedül, ne hagy túl sokáig egyedül!

 

A könnyebb döntés érdekében összefoglalom a fontosabb jellemzőket, különbségeket egy táblázatban:

Tulajdonság Lány Fiú
Nagyobb testalkat / energikusabb x
Kisebb testalkat / kevésbe energikus / hízékony x
Erősebb kötődés a gazdihoz x
Önálló és független x
Több törődést és játékidőt igényel x
Hajlamosabb viselkedési problémákra

x

Kalandvágyó, bevállalós, alkalmazkodóbb x
Nyugodtabb, de nehezebben alkalmazkodik x
Játékstílusa: kergetőzős, üldözéses játékok, pálcás játék x
Játékstílusa: birkózás, önálló játék (labdák, egerek), pálcás játék x
Első vagy egyedüli macskaként, kis lakásba x
Aktív családba, több macskával, más állattal x
Több macskás háztartásba (a játékstílus kompatibilitása érdekében érdemes azonos nemű cicákat tartani) x x
Elfoglalt, sokat távol lévő gazdi (egyszerre nem többet, mint 1,5-2 nap!) x
Otthoni munkavégzés, lakáshoz kötöttebb életmód x x

Tehát:

Fontold meg, hogy két macskát tartasz legalább!

Ez különösen ajánlatos a bengáli macskák esetében.

(Azt szokták mondani, hogy alomtársakat, illetve örökbefogadásnál a szomszédos ketrecben lévő macskákat ajánlatos magunkhoz venni.)

De két macska máris kevésbé unatkozik, mint egy, és nem szoronganak az egyedülléttől, magánytól. Tanulnak is egymástól.

Az unalom és magány okozta viselkedési problémákat máris megússzuk.

Nagyon aranyosak, ahogy egymással kommunikálnak.

Aktívabbak, mint egyedül. És főleg a vidám, szórakoztató hímekkel a gyerekek is nagyon szeretnek játszani.

Bár a nőstény macskáknál kicsit nehezebb kitapasztalni, hogy mivel szeretnek játszani, érdemes időt és talán kicsit több pénzt is szánni rá, mint a hímek esetében, hogy aktívak maradjanak, és ne hízzanak el.

Gondold át azt is, hogy trükköket tanítasz (mindkét nembeli) cicádnak, hogy ingergazdagságot biztosíts számára és levezethesse fölös energiáit.

A bevállalósabb gazdik szerint pedig már nem csak a kutyák sétálhatnak pórázon.

A legszebb macskanevek bengáliknak is…

A háziállatok olyanok, mint a kisbabáink.

Szeretjük őket, gondoskodunk róluk, és hatalmas energiát fordítunk a nevük kiválasztásába is.

Íme 10 +1 tökéletes névinspirációs forrás, amikor arról kell döntened, hogyan nevezd el új szőrmókodat.

1. Névgenerátorok

Az internet hemzseg a névgenerátoroktól, és van olyan, amelyik megfelelhet egyedi ízlésednek. Vannak generátorok gyakorlatilag bármilyen névre, és ezek mind csak egy guglira vannak.

2. Névjátékok

A BabyNameWizard.com egy nagyszerű forrás a névjátékokhoz. Ezek célja gyakorlatilag az, hogy a leendő szülőknek segítsenek kreatív neveket ötletelni a kis emberkéknek, de remek inspirációként szolgálhatnak a háziállatok neveihez is.

3. Anagrammák

Fontold meg, hogy saját magadról vagy egy szerettedről nevezed el kedvenced, de kreatív módon. Fogd az inspiráló név betűit, és rendezd át őket, amíg egy új, tökéletesen egyedi nevet nem kapsz.

4. Öleld magadhoz a belső rajongó lányt vagy rajongó fiút

Ha egy zenészről, regényhősről, vagy filmről, filmszereplőről, sportolóról nevezed el a háziállatodat, az nem éppen innovatív, de nem véletlenül klasszikus.Válassz egy ismeretlenebb karaktert (vagy helyet, tárgyat vagy bármit), amiből inspirálódhatsz.

5. Válassz egy helyet a térképen

Játszottad már azt a játékot, hogy becsukod a szemed, rámutatsz egy véletlenszerű helyre a térképen, majd elképzelted, milyen lenne oda utazni? Ugyanez az alapelv alkalmazható a névválasztásra is. Csukd be a szemed, és mutass egy pontra a térképen.

Lehet, hogy a háziállatodat az adott országról, államról vagy városról nevezed el. Talán ugródeszkaként használod, és rákeresel az adott helyről származó más városok, települések, ételek és szokások nevére, és ezek közül az egyik lesz a tökéletes bengáli név.

6. Nyelvszeretet

Ha beszélsz egy másik nyelvet (vagy akár csak szeretnél), a nyelvészet iránti szeretetedet egyedi névinspirációvá alakíthatod. Ötletelj olyan szavakat, amelyek különleges jelentéssel bírnak számodra, majd nézz utána, hogyan mondják ki őket más nyelveken, különösen, ha az a másik nyelv is különleges jelentéssel bír számodra (például a családi örökségedhez kapcsolódik).

7. A családban marad

Ha már a családról beszélünk, rengeteg névinspirációd van közvetlenül a családodban (vagy a Facebookon vagy bárhol a családi szekcióban). Nyomozd vissza a rokonaidat az időben, és nézd meg, hogy van-e köztük olyan név, amely méltó az imádni való új háziállatodhoz.

8. Készíts listát a kedvenc dolgairól

A tökéletes kisállatbébinév lehet egy látszólag véletlenszerű dolog, ami közel áll a szívedhez. Adj hozzá egy szakmai vagy hivatalos címet az említett kedvenc főnévhez, és a cukiság-faktor a csillagos égbe szökik. Példának okáért: A legjobb barátnőm macskáját Miss Csokinyuszinak hívják, és ez volt a legtökéletesebb név, amit a macskája kaphatott.

9. Tiszteld meg a hőseidet

Készíts egy listát azokról az emberekről, akiket a legjobban csodálsz – kedvenc íróid, sportolóid, politikusaid, bárki, akire felnézel. Lapozd át, és nézd meg, hogy ezek közül a nevek közül kiugrik-e valamelyik, mint tökéletes háziállatnév. Ez működött Brown doki és Einstein esetében a Vissza a jövőbe című filmben.

10. Beszélő név

Figyeld meg a macskádat, és valamilyen jellegzetes tulajdonsága alapján adj neki nevet. Vagy éppen ellenkezőleg, nevével utalj egy szögesen ellentétes tulajdonságára.

Ott van például Nyafi cicám, aki nevéhez hűen kis érzékeny mimóza. Sokat nyávog és panaszkodik.Szerénke viszont éppenhogy nem kis butácska és visszahúzódó, mint híres rokona a Frakk, a macskák réme című meséből. Nem szelíd és ártatlan, hanem nagyon is okos. És egy undok kismalac a többiekkel…

+1 Névadásra kész megoldások

Én is készítettem egy listát, hátha éppen itt találod meg a tökéletes nevet a bengálid számára:

9élet

Ada

Akka

Ava

Bekka

Bella

Bond

Brownie

Bubu

Cézár

Chili

Cosmo

Dakkie

Elza

Emerson

Emma

Fédra

Gemma

Géniusz

Herceg

Hinna

Hugo

Huncut

Jáde

Jana

Jázmin

Jinx

Jupiter

Kán

Kimba

Kirda

Kleó

Kleopátra

Lamia

Léna

Leó

Lily

Liza

Lola

Lulu

Madison

Magnusz

Malu

Mara

Marci

Matisse

Maximusz

Mia

Midori

Milla

Mimi

Misa

Mona

Montana

Mortimer

Muffin

Muki

Nelli

Nina

Nurda

Nünüke

Nyafi

Nyufi

Nyunyóka

Pepi

Pepper

Pippa

Piusz

Polly

Pötyi

Raul

Riley

Sába

Silver

Simon

Smokey

Szeles

Szeréna

Szofia

Szöcske

Valdi

Vanilla

Vince

Winter

Zander

Zizi

Zora

Zuri

A cikk forrásai:

https://www.cuteness.com/13717134/143-striped-cat-names

https://www.cuteness.com/3335/9-pet-naming-techniques-to-find-the-perfect-fit
https://anytexteditor.com/hu/cat-name-generator

Hogyan etessük a macskánkat?

AZ ETETÉSRŐL ÁLTALÁBAN

Mit eszik a szabadon vadászó macska?

Hát egeret.

Naponta kb. 15 db-ot több részre elosztva.

Miből áll egy egér?

Az egér, 85%-ban húsból áll, csak a maradék pár százalék növényi eredetű, amelyet az egér fogyasztott el.

Azaz az egér 50-60 % protein (fehérje), 20-30 % zsír és 3-8 % szénhidrát.

Tehát magas a fehérjetartalma, közepes a zsírtartalma és csak nagyon alacsony a szénhidráttartalma.

Ebből következik, hogy, mint kötelezően húsevőknek, a macska étrendjének nagy részét a húsnak kell kitennie.

Etetési módok:

1. Száraztáp és Nedvestáp,

E kettőt kombinálva tanácsos etetni, mivel a csak száraztápon élő cicák jellemzően nem isznak elég vizet.

Ez pedig megnöveli a vesebetegség és a húgyúti betegségek kockázatát.

Száraztáp esetében a kb. 30-35% fehérjetartalom legyen meg a választott ételben.

Amit még fontos megkapnia, a macskának a vitaminok mellett, az a taurin 50 mg/nap.

Valamint ezekre az értékekre figyeljünk még, amikor tápot választunk: Nyershamu 10% alatt, Nyersrost 2-3%, Nyerszsír 14-23%.

Száraztápból egy átlagos felnőtt macska 5-8 dekát fogyaszt el, naponta, részletekben.

Csak nedvestápból kb. 30 deka a napi adag.

Az adagolásban a gyártók etetési útmutatója segít.

2. Nyers étrend

Egyes gazdik a nyers étrendet választják, amely a macska természetes, vadon élő táplálékát utánozza.

A macskák ideális nyers étrendjének gondosan megtervezett recept alapján kell készülnie, mivel biztonsági szempontokat kell figyelembe venni.

Mielőtt belevágnál, hogy nyers húst kínálj a cicádnak, kérj tanácsot egy szakértőtől.

Kiváló nyers ételt vásárolhatsz Magyarországon a farkaskonyha.hu weboldalon.

3. Vegán étrend

Mivel az étrend valódi tápanyag- és kalóriatartalma sokkal inkább fontos, mint az, hogy milyen formában kerül a táplálékba, jó választás lehet a vegán macskaeledel.

Ha elkötelezetten óvod a természetet, az állatokat, akkor is találhatsz olyan eledelt a macskádnak, ami finom, könnyen emészthető és remekül hasznosul.

Nincsenek benne káros adalékanyagok, mesterséges színezékek- és tartósítószerek sem.

Az ilyen macskakaják minőségi, tisztán növényi alapanyagokból készültek.

Ilyet találtam például a vegapet.hu weboldalon.

Fontos megjegyezni, hogy az emberi ételmaradék nem lehet a macska fő tápanyag forrása, mivel az emberi étel ritkán lehet igazán teljes és tápláló a számukra!

A magyar ételek leggyakoribb hozzávalója a hagyma például kifejezetten káros a cicáknak!

A BENGÁLI MACSKA ETETÉSE

A bengáli macska etetése ugyanolyan egyszerű, mint bármely más macska etetése. Nagyjából. Vagyis – miután figyelembe vesszük a gyakran furcsa kedvenceiket és ellenszenveiket.

Közismert arról, hogy meglehetősen önfejű és makacs macskafajta, de ha egyszer rájövünk, hogy a bengálink mit hajlandó megenni, akkor máris a legjobb úton haladunk.

A bengálit egy átlagos macskaeledel konzervből megetetni nem okozhat problémát.

Feltéve, hogy macskád szereti az ízét.

Ha nem, akkor egyszerűen nem fogja megenni.

A legnagyobb problémát az jelenti, ha egynél több bengáli macskád van.

(Amikor két bengáliból az egyik, megeszik egy márkát, egy bármilyen márkát, a második pedig úgy ül és bámul rád, mintha egy tányér salátát kínálnál neki – mindegy, mi van a konzervben.)

Egy bengálnál fontos megjegyezni, hogy mennyit kell enniük.

Kicsit többre van szükségük, mint egy átlagos macskának: napi egy konzervdobozzal (fejenként). És tudom, hogy ez sok macskaeledelnek hangzik. Az is.

Ha nem szeretnéd konzervdobozból etetni a bengálodat, akkor a száraz macskatáp is megfelel.

De – tartsd szem előtt, hogy a bengáli valóban jobban szereti a húst, mint a „kekszet”.

Vagy kínáld mindkettőt.

Kényeztetésként adj nekik friss húst. Ne vásárolj külön.

A maradékról vagy egy kis darab sült húsról beszélek.

Hidd el – a macskád még jobban fog téged imádni néhány finom falat husi után.

Egyszóval, etesd bengáli macskád úgy, mint bármely más házimacska-fajtát.

Csak tartsd szem előtt, hogy éhes fajta, és igenis szükségük van egy kis extrára az ételekben.

Egyébként – egy bengáli etetése olyan egyszerű, mint az egyszeregy.

Még egy dolog: a bengálok nem bírják a tálkákba helyezett vizet.

Alternatívaként szívesen isznak a csapból.

Ha azonban a bengál benti macska, akkor tanácsos gondoskodni a vizükről.

Jó megoldás lehet a macska itatókút.

Cikk forrása: https://EzineArticles.com/expert/Andria_Thompson/331832

Mennyibe kerül egy bengáli macska?

A BENGÁLI MACSKA ÁRA

Egy kedvtelésből tartott bengáli cica jelenlegi átlagára körülbelül 290-650.000 Ft között van.

Ezt az árat több tényező befolyásolja, többek között a cica tulajdonságai, az, hogy a tenyésztő mit ad a cica mellé (kezdőcsomag, stb), és ami a legfontosabb, a tenyésztő gondosságának mértéke, amellyel a cicát felnevelte.

Általában az olcsó bengáli macskák vagy átverések, vagy rosszul tenyésztett cicák.

Egy igazi tenyésztő csak szerető, gondoskodó családba adja a kiscicát.

Vannak tenyészetek, akik megkövetelik a rendszeres kapcsolattartást a vásárlás után is.

A bengáli cicák árának tartalmaznia kell:

– Törzskönyv

– Oltási könyv

– Mikrochip

– Féregtelenítés

– Ivartalanítás (vagy kötelezik rá a gazdit, hogy, elvégezteti)

– Genetikai szűrés megléte, garancia genetikai hibákra

 

Magyarországi tenyészetek például:

Dr. Bengáli : https://drbengali.hu

Mirr-murr bengáli cicák: http://www.bengalcat.pet

 

 

A BENGÁLI HIPOALLERGÉN MACSKA?

Nem létezik olyan, hogy hipoallergén macska.

Ez csak egy jól hangzó marketing szöveg, felejtsd el.

A macskaallergiát nem a macskaszőr, hanem a macskák nyálában található …. fehérje okozza.

A bengálival annyiban könnyebb, hogy az ő szőrük nagyon kevés karbantartást igényel és ezért ezek a cicák nagyon kevés időt töltenek szőrük ápolásával, nyalogatásával.

Vannak dolgok, amik segíthetnek, mint a légtisztító, a macska bejutásának korlátozása a hálószobába, gyakori takarítás…

Vannak, akik túljutnak az allergiájukon, miután cicájuk lesz, de minden eset egyedi.

A legjobb, amit tehetsz, hogy felméred, mennyire súlyos az allergiád, és beszélsz egy allergológussal.

Ha úgy gondolod, hogy macskaallergiás vagy, akkor előzetesen lépj kapcsolatba a leendő macskáddal, mert az együttélés egyébként nehéz lehet!

Írni valamit a bionette-ról….

AGRESSZÍV MACSKA?

Agresszív macskák?

Nem biztos, hogy valamikor megtörténik, vagy biztosan találkozol ilyesmivel, de ha megtörténik, fontos, hogy felismerd, és minél jobban be tudd azonosítani mi történik, hogy megtaláld a megoldást.

Hiszen nem csupán a „bőrünk megmentéséről”, de a macskánk boldogságáról is szó van…

A macskaagresszió 8 típusa

1. Játékagresszíó

A cica lesből rád támad, kezedre, lábadra, nyuszirúgásokat végez.

– Unalom okozhatja

– Rengeteg energiáját nem tudja levezetni és áthárítja rád

– Anyukája, alomtársai nem tanították meg arra, hogyan kell játszani

Megoldás: soha ne fogadj örökbe 12 hetesnél fiatalabb cicát

Úgy szüntesd meg, hogy finoman jajdulj föl, fordulj el tőle és 3-5 percre menj ki a szobából.

Amikor visszatérsz, játssz vele zsákmányejtő gyakorlatot, vagy játssz vele, míg ki nem fárad.

Ha észreveszed a támadási szándékát, az ellenkező irányba dobva egy játékát, tereld el a figyelmét.

2. Átirányított agresszió

Két macska nézelődik az ablakban. Megjelenik egy rigó. Az egyik macska túl izgatott lesz és megtámadja a másikat.

Megoldás: Magaslati helyek.

A macskáknak minden a túlélésről szól. Egy magas helyen jobban áttekintve a tájat jobban fel tud készülni egy esetleges támadásra. Ez megnyugtatja.

Soha ne próbálj két verekedő macskát szétválasztani! Megsérülsz.

Emelj közéjük valami látáskorlátozót. Pl. egy díványpárnát. Ezzel megszakítod köztük a fenyegető szemkontaktust, és az egyiküket valami nyugodt helyre tudod vinni.

3. Stimulációs agresszió

Vannak cicák, akiket egész nap cirógathatsz, és vannak, akiket nem tudsz sokáig simogatni.

Bőrük receptorai 2-3 simogatás után már csak fájdalmat kezdenek érezni élvezet helyett.

Figyelj ezekre a jelekre: Szőrén szikrák pattognak, fülét lelapítja, pupillái kitágulnak, farka verdesni kezd, és a cica egyszer csak megharap.

Két oldalt a pofiján, az álla alatt, a füle között, a mellkason fogadják legszívesebben a simogatást.

A simogatás a nyalogatással egyenértékű számukra, és a macskák nem szokták egymást lejjebb a törzsükön, lábukon nyalogatni.

(betenni a macska részei rajzot!!!)

Másik ilyen túlstimulációs inger: a zaj, a veszekedés.

A macskák érzékeny fülét nagyon bántják az éles, magas hangok, a kiabálás. Érzékenyebb cicák világgá is mehetnek veszekedős háztartásokból…

Megoldás: Pálcás, vadászós játék a cicával, hogy levezethesse ezt a feszültséget.

4. Fájdalom kiváltotta agresszió

Okozhatja egy rossz fog, ízületi gyulladás, seb, bármilyen rendellenes állapot.

Ha bármilyen viselkedésváltozást tapasztalsz, ami eddig nem volt jellemző a cicádra, vidd állatorvoshoz!

5. Területvédő agresszió

Vannak olyan macskák, amelyek a nappali közepén fekszenek, és minden mellettük elhaladót, embert, kutyát, macskát megtámadnak.

Őrzik, a házat, nappalit, gazdit…

Ezek a macskák, cicák úgy érzik, nincs elég terület, játék, étel, víz, bármi.

Megoldás: Helyezz el a ház több pontján szétszórva eledeles tálkákat, játékokat, kaparófát, és az alomtálcával se spórolj.

Irányítsd át őket egy nagyobb területre, mint ahol tanyáznak.

Helyezz el pl. a nappaliban szagszivacsokat (például egy régi pólódat a macskafára teszed). Vannak kicsi, lapos korong alakú párnák, fekhelyek, olyanokat is szétszórhatsz a házban – remek szagszivacsok).

6. Hatalmi agresszió:

Ez emberre, sőt egy bizonyos emberre irányul.

Jelei: morgás, merev bámulás, rágcsálás-harapdálás), a macska folyton zaklathatja a célszemélyt. Mereven bámulja, megpróbálhatja megharapni, miközben elhalad mellette, vagy elállhatja az útját…

Megoldás: akassz csengős nyakörvet a macsek nyakába, hogy a célszemély mindig tudja, merre jár.

A célszemély adjon a cicának enni, illetve játsszon vele pálcás játékot, hogy a cica lássa, hogy jó dolgok származnak ettől a személytől.

Tarthat a kezében vizipisztolyt, hogy lespriccelje a macskát, ha az támadni próbál… de pontosan abban a pillanatban, amikor a macska belekezd a támadásba, különben nem használ. A spriccelést pedig úgy kell megtenni, hogy a macska ne lássa ki volt, mert ez a cselekedet negatív képzettársítást okoz a cicánál a spriccelő személlyel kapcsolatban, és ez nem javítja a kapcsolatukat.

7. Fel nem ismerésből eredő agresszió

Előfordul, ha az egyik cica egy idegen helyről (pl: állatorvostól, cicapanzióból) tér vissza a többihez.

Trükk:

Az otthon maradt cicát dörzsöljük át egy törölközővel. Mielőtt a másik cicát visszaengednénk a házba, dörzsöljük át ezzel a szagos törölközővel. Így az otthon maradt a saját szagát fogja majd érezni a megérkező cicán.

8. Fogalmunk sincs, mi lehet a baj

Amikor a macskánk rendszeresen megtámad minket, és végignéztél mindent ezen a listán, és nincs miért, nincs veszély, nincs másik macska nincs semmi nyilvánvaló ok, akkor gondoljunk arra, hogy a macska olyan mint az ember.

Nemcsak fizikai szenvedése, fájdalma lehet, mint egy fogfájás, hanem mentális is.

Beszélj az állatorvossal a gyanúdról…

Próbálkozhatsz gyógyszeres kezeléssel, holisztikus kezeléssel, virágesszenciákkal.

A cikk forrása: Jackson Galaxy, az igazi macskapapa videói a Youtube-on

A BENGALI TERMÉSZETE

Röviden, itt van egy bengáli macska összefoglalója:

1. Mozgásra van szükségük, és szeretnek a magasból ugrálni

Minden macska számára természetes, hogy vadászik, mászik és kergetőzik, de a bengálik ezt a legtöbb macskafajtánál jobban csinálják.

Mászó- és ugráló képességüket kihasználva valószínűleg a ház legmagasabb helyeit is felfedezik.

Szívesen szundikálnak is magas helyeken, például a könyvespolc, a kandalló vagy a szekrény felső polcán.

Bár rendkívül barátságosak, beszédesek és boldogok az emberek között, de vágynak a vadászó, leselkedő és ugrálós játékokra is.

2. Szeretik az ölelést és a simogatást

De csak akkor, ha ŐK maguk kívánják. Viszont mindenhol ott vannak, mindenben részt akarnak venni, amit csinálsz.

3. Zseniális lángelme macskák

Így gazdiként az lesz a feladatod, hogy szórakoztasd őket.

Nem, tényleg, ez igaz – a te feladatod lesz… Néha mentőangyalként is fellépsz majd, amikor a leglehetetlenebb helyekről kell kiszabadítanod a bengálodat. Híresek a szekrények és fiókok kinyitásáról.

Ezek a macskák határozottan nem szeretik, ha sokáig egyedül hagyják őket, és hajlamosak arra, hogy rendkívül hűségesek legyenek egy bizonyos gazdihoz.

Emellett elég sok figyelmet igényelnek, és szeretnek hosszasan beszélgetni veled.

Ezért csodálatos macska egy felnőtt számára, de a gyerekek nem biztos, hogy túl szórakoztatónak találják, mivel nem bolyhos, nyugodt, ölbeli macskák.

4. Imádják a vizet

Ezért ne lepődj meg, ha egy bengálival zuhanyozol… 🙂 Néhányan még úszni is tudnak. Az akváriumod is legyen cicabiztosan lefedve!

5. Élettartamuk 10-15 év között mozog

6. Szeretik a csirkét

A bengáli macska leírása

A bengáli macskákkal öröm az élet, lefegyverzően aranyosak.

Nézni is izgalmas őket, gyönyörködhetünk a leopárd bunda drámai szépségében.

Az ázsiai leopárdmacska és a házimacska keresztezéséből született.

Az 5. generációtól tarthatók háziállatként.

A vérvonalak frissítéséhez a tenyésztők még ma is bevonnak ázsiai leopárdmacskákat.

Testalkatuk a közepestől a nagyig terjed. A nőstények kisebbek, mint a hímek.

Súlyuk eléri a 6 kg-ot, magasságuk a 30 cm-t.

Testfelépítésük izmos, erőteljes hátsó lábakkal, amelyek valamivel hosszabbak, mint az elülső lábak.

Ez lenyűgöző mozgást és jelentős ugróképességet biztosít számukra.

A fejük széles, de kerekded, széles orral, erős arccsontokkal és erős az álluk is.

A fülek kicsi vagy közepes méretűek.

A bengáli szemek oválisak, majdnem kerekek, nagyok, de nem kidülledők.

És mintha kihúzták volna, sötét a körvonaluk.

A szemszín lehet zöld, kékeszöld, akvamarin, aranysárga.

Vastag farkuk illik a testük arányaihoz, közepes méretű. A mancsok nagyok, kerek formájúak.

A bengáli bundája rövid, testre simuló, sűrű és selymes. Pazar és puha.

Általában foltos vagy márványos mintázatú.

A foltok lehetnek egyszínűek, vagy inkább leopárdszerű, kétszínű rozetták, illetve a foltok és a rozetták keveréke.

A bengáli macska leggyakoribb színezete a barna/fekete cirmos, bár a barna árnyalatai a halvány, majdnem szürkétől az élénk arany és rézszínig változhatnak.

Nagyon fontos, hogy az alapszín és a mintázat kifejezetten éles kontrasztot alkosson.

Van egy színváltozatuk is: a hóbengáli.

Ezek a cicák fehérnek születnek, az alapszínük később alakul ki.

Alapszínük a nagyon világos krémtől a sötétbarnáig terjed.

Mintázatuk színe a világosbarnától a sötétbarnáig, és a (sohasem egészen) feketéig alakulhat.

Ahogy a hóbengáli cicák idősödnek, egyre sötétednek.

A hóbengáli macska szeme kizárólag kék.

Valamennyi változat hajlamos a majdnem fehér hasra és a cirmos csíkokra az elülső lábakon és az arcon.

A videó forrása: Animal Sector csatorna – Youtube

A BENGÁLI MACSKA TARTÁSA avagy hogyan éljünk együtt egy interaktív macskával…

Néhány kevésbé vonzó vonása ellenére, egyértelműen a bengáli macska (tigris macska) „tartalmazza” a legnagyobb mennyiségű szórakozást, amit egy macskában el lehet helyezni…

1. FOGLALKOZZ VELE

Okos és tanulékony, de sok figyelmet igényel.

A bengáli macskákkal sokat kell foglalkozni kiscicaként és macskaként, különben némelyikük visszaváltozik vad természetűvé.

Nem elegendő foglalkozás nekik az egyszerű összebújás, simogatás és játék.

Hajlandónak kell lenned sok időt és energiát fektetni abba, hogy a bengálid kedvében járj. Ha nem játszol velük naponta több órát, akkor sok szerencsét az éjszakai alváshoz, mert nagyon energikus macska.

Oktatható, képezhető: A target-tréning és a klikkerrel való tanulás remekül levezeti a fölösleges energiáit.

Szüksége van még ingergazdag környezetre, amiben nem unatkozik.

De ez minden macskára igaz!

2. SOHA NE TARTSD A BENGÁLIT ZÁRT TÉRBEN

Mivel ereiben vadmacskavér csörgedezik, nagyon fontos, hogy mozgásigényét kiélhesse.

Vidéken kell élni, vagy nagy lakással kell rendelkezni, mert a bengáli macska imád futni, mászni.

Természetesen az ideális egy macskabiztos nagy udvar, de egyes nyugodtabb állatoknál a sok mászási lehetőséget nyújtó biztonságos terasz, macskahálós erkély is megfelelő.

A bengálokat általában könnyű pórázon sétáltani.

Szabadon tartani nem ajánlatos, mert hajlamosak elkóborolni. Hirhedt madár-, és kisemlős (rágcsáló)vadászok.

3. SZERETI A TÁRSASÁGOT, NE HAGYD SOKÁIG EGYEDÜL

A bengálok legideálisabb gazdái sokat vannak otthon, vidám, élénk háztartásukban olyan emberek és kutyák*** élnek, akik szeretnek játszani és egymással érintkezni.

Ha hosszabb időre egyedül maradnak, nem a megfelelő helyre vizelhetnek, rombolóvá válhatnak, és a végén még az otthonodat is tönkretehetik.

A bengáli macska egy öntudatos, inkább domináns, territoriális lény. Azaz kisajátítja és védelmezi területét.

Összeszoktatása ezért más érzékeny, visszafogott macskákkal problémás lehet és inkább kölyökkorában próbálkozzunk ezzel.

Ennek ellenére sose tartsuk egyedüli macskaként a bengálit!

A gyerekeket nagyon szeretik.

Viszont mivel a bengáli folyton jön-megy, ugrál, át lehet rajta esni, a karmolásos balesetek is előfordulhatnak.

A gyerekeknek sem biztos, hogy bejön, hogy nem a szokásos bújós, nyugodt cica.

*** ezzel kicsit óvatosan: nem minden bengáli jön ki jól a kutyákkal.

4. IVARTALANÍTSD

A fiatalon történő ivartalanítás elengedhetetlen, mivel ez megnyugtatja a macska hormonjait (mindkét nemnél), és egy kiegyensúlyozottabb háziállatot eredményez.

A kutyáknál klikker tréninggel akár elkerülhető az ivartalanítás.

A macskáknál sajnos, nem választható ez a lehetőség.

Bennük nagyon erős a szaporodási ösztön és rendkívül sok kiscica születik, meglehetősen gyakran.

A nőstények nagyon hangosak, miközben a kandúrokat hívják, és nagyon stresszes számukra a párzási időszak.

A humánus ivartalanítással a nőstényeknél az emlőrák, a gennyes méhgyulladás, a kandúroknál a hererák megelőzhető.

Nyugodtabbak lesznek, kevésbé akarnak megszökni, elkóborolni. A kandúroknak lelohad a harci kedvük, és kevesebbet esznek.

Még az ivarérettség elérése előtt, 4-6 hónapos korban érdemes elvégezni az ivartalanítást.

A kóbor macskákkal az etetésük helyett vagy mellett azzal tennének jót az emberek, ha befognának egyet-egyet, ivartalaníttatnák, majd úgy engednék vissza őket.

5. A BENGÁLI BUNDA KARBANTARTÁSA

A rövid szőrzet viszonylag kevés karbantartást igényel, és heti rendszerességgel át kell fésülni.

6. A BENGÁLI MACSKA EGÉSZSÉGE

A bengálok hajlamosak az irritábilis bél szindrómára, és nagyon érzékeny a gyomruk, ami speciális étrendet igényelhet.

A policisztás vesebetegség, az első életévben vakságot okozó retinabetegség szintén gyakori a bengáli macskáknál; A fajtában az átlagosnál valamivel nagyobb arányban fordul elő a hipertrófiás kardiomiopátia is, amely a szívizom rendellenes megvastagodását eredményezi. Ma már azonban léteznek olyan vizsgálatok, amelyek segítségével az érintett macskákat ki lehet vonni a tenyészállományból.

 

“A Te szakmád” 10 szembetűnő ismertetőjele, ahonnan azonnal menekülj

Ide érdemes írni egy olyan blogbejegyzést, ami megtanítja az ügyfeleidet arra, hogy milyen a rossz szakember a Te szakmádban. Írj Te is egy ilyen cikket és a végén ajánld a megbízható megoldást, saját magad. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Praesent sed molestie lacus, et tincidunt nisl. In hac habitasse platea dictumst. Aliquam eget dui ut nulla sodales interdum. Aliquam pellentesque dolor id aliquam ullamcorper. Pellentesque bibendum tortor dui, eu vulputate enim imperdiet quis. Proin non elit ut augue luctus congue. Ut ultricies consequat odio, quis consequat tortor tincidunt id. Aliquam hendrerit nulla sapien, vel tempor eros malesuada vel.

Helló Világ!

Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés.

Módosítható,

vagy törölhető,

aztán….

Kérdésed van?

+36706108576